szazsoketharmadaharomharmadert:
ki ez a pulcsis gyerek?
Feri új fiúja?
Koppánynak hívják, felszólalt a DK kongresszusán, ráadásul Eörsi Mátyás után, aki beszédét arra az eredeti gondolatra építette, hogy Orbán nem Szent István, hanem Koppány (és Horthy) szellemi örököse. Pfujolás. “Mi nemet mondunk Koppányra!” Ezután jött a következő évtized Molnár Csabája, és rögtön szabadkozott a névrokonság miatt, “a harmadik nevem Bendegúz”, mondta :S
Nem mondod, hogy ez a Koppány, elsőre nem ismertem fel! Ha jól tudom, ő majd egyszer Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni. Ezt leszámítva okos, jófej gyerek, aki mindennél jobban szeret vitatkozni.
“Orbán Viktor arról beszél, hogy mezőgazdasági ország vagyunk, szerinte több paraszt kéne, szegénykém magányos” - háát, a Heti hetesben még kaphat egy helyet.
Én Koppánnyal Szűcs Erika miskolci házában találkoztam, ott volt a DK HQ-ja a nagy avasi médiahekk idején, úgy volt, hogy másnap hozza őt fel pestre egy szintén ott alvó kerületi szoci alpolgármester (vagy ki), akinek ráadásul nagyon mozgott a cerka az operatőr kollégára (lány), de végül ez utóbbi nem maradt ott, dugás híján tehát hazaküldte velünk Koppányt is, nehogy már kettesben menjenek. Koppány elmondta, hogy Gyurcsány az utolsó politikus, aki tényleg történelmet akar csinálni, amikor közbevetettük, hogy az államadósság elkúrása és a rendőrséggel való közvetlen viszony annyira nem volt történelmi, azt mondta, “akkor még forrófejű volt, de ma már tudja”. Később mémekről próbált beszélgetni, sakkozni akart velem a mobilján, elmondta, hogy ő bizony mondta is az anyukájának a Parlamentnél, hogy “nézd, ott fogok dolgozni”, mire a muter azt felelte, “igen, büfésként”, ezen sokáig nevetett, megpróbált elmesélni egy cigányviccet, de szerencsére megérkeztünk.
KOPPÁNY akivel együtt jártam Török Gábor órájára KOPPÁNY aki elsőnek vetkőzött le a gólyatáborban celeb lett
“ “Három nap alatt Gyurcsány Ferenc Magyarország legkevésbé népszerű emberéből a Nép Hőse lett. Fuck yeah.” Koppány...
Ez most aljas lesz, de a példaképeinél talán nagyobb baj, hogy Simply Red rajongó. :)
szocialista romantika, koppány és dóra
Én Koppánnyal Szűcs Erika miskolci házában találkoztam, ott volt a DK HQ-ja a nagy avasi médiahekk idején, úgy volt,...
https://www.facebook.com/photo.php?v=376873588993774
“Orbán Viktor arról beszél, hogy mezőgazdasági ország vagyunk, szerinte több paraszt kéne, szegénykém magányos” - háát,...
Van némi lelkiismeret furdalásom azért, amiért ezek a szerencsétlenek közéleti szerepet töltenek be. Ugyanis a hozzám...
miskolcon milyen cuki meleg fiuk vannak!
magyar keanu reeves